Hírek : A 2011/2012-es szezon első fele számokban |
A 2011/2012-es szezon első fele számokban
spider8 2012.02.21. 13:27
Néhány alapadat, amely jellemezte a ZKK eddig teljesítményét...
A 2011/2012-es idény első felében 14 hivatalos mérkőzést játszott a ZKK csapata. 11 bajnoki összecsapás mellett, 3 kupatalálkozó színezte a menetrendet. 10 győzelem és 4 vereség gyűlt össze a gárda neve mellett. Egészen érdekes „szisztéma szerint” szerepeltek a piros-fekete egerszegiek az „elején”: 2 győzelmet 1 vereség követett, s ez 4 alkalommal lett ismételve.
Zalaegerszegről mindössze az NB I B. Nyugati Csoportjának listavezetője, a Kanizsa KK, illetve a feljutásra törekvő Szombathelyi ESE (Falco U23) tudott sikerrel távozni. Az idegenbeli túrák alkalmával előbb Dombóváron, majd később Pápán sem termett babér a csapatnak, de az összes többi esetben győzedelmeskedett a Zalaegerszegi KK.
A 14 találkozó alkalmával átlagban 77.6 pontot dobott, illetve 69.6 pontot kapott az együttes. A támadó teljesítmény 63 és 90 között „ingadozott”, míg a védő munka egészen széles skálát bejárva 52 és 102 között változott. Ez utóbbi adat is kiválóan tükrözi, hogy a most már tűrhetőnek, és egyenletesnek mondható ponttermés mellett óriási jelentősége van a védekezésnek is (3 alkalommal kapott 80 pontnál többet a ZKK, mindhárom mérkőzés vereséggel végződött).
Egységben az erő, amelyet a következő számadatok jellemeznek a legjobban: mind a 14 igazolt játékos pályára lépett legalább 5 mérkőzésen, és mindenki eljutott már összesen 14 pontig. Egészen parádés teljesítménynek mondható, hogy 11 játékos is ért már el egy találkozón kétszámjegyű ponttermést az idényben (ráadásul 20 vagy több pontig mindössze csak négyen jutottak el, egy-egy alkalommal). 13 csapattagnak volt legalább egy-egy sikeres kettő- és hárompontos kosara is. A keret mélységét, variációs lehetőségeit jelzi az is, hogy a pontátlagok minden játékos esetében 3.0 és 14.0 között, a 10 „legjobb dobóra” levetítve 6.0 és 14.0 között vannak. A kemény védekezésből is igyekszik kivenni mindenki a részét, az átlagban kapott 21 személyi hiba ellenére a 14 mérkőzésen mindössze kettő kipontozódás csúszott be.
A sikeres folytatáshoz mindenképpen szükséges a csapategység és összteljesítmény minimum ezen a szinten történő megtartása. Időközben ráadásul megkezdődött az idény második fele is, igaz elég „zaklatott” menetrend szerint. A ZKK azonban egyelőre nem hibázott, három győzelemmel (Dombóvár, Nagykanizsa, Pécs) folytatta a pontvadászatot.
|