| Hírek : A küzdeni tudás a régi |
A küzdeni tudás a régi
spider8 2013.11.18. 11:51
Hosszabbítás után csikarta ki a győzelmet a mérkőzés jelentős részében már csak a szíve és lelkesedése által hajtott ZKK...
A ZKK csapata a nyáron anyagi nehézségek, és az ebből fakadó indulási bizonytalanság miatt kihagyta a teljes alapozást, illetve az 5 távozó és a 3 érkező miatt egyébként is eléggé kicserélődött az alapcsapat. Az első két idegenbeli megmérettetés alkalmával kiderült, hogy az elmúlt 7 hónap alatt a spórolás miatt mindösszesen lezajlott 5 x 1 óra edzés mind erőnlétileg mind dobásbiztonságilag, illetve az új csapat kémiáját kialakítandó: egyenlő a nullával. Hazai pályán azonban a csapatra mindig is jellemző egymásért történő küzdeni tudás nem maradhat el semmilyen körülmények között.
Zalaegerszegi KK – Dombóvári Kosársuli KE 98-86 (19-15, 24-19, 15-23, 20-21, 20-8)
2013. november 16., szombat 16.00.
Zalaegerszeg, Eötvös Általános Iskola, 100 néző. Jv.: Dombay, Szájer
ZKK: Horváth (12), Rózsás (1), Lovas (23/3), Becze (31/12), Ambrus (15) Cserék: CzeigIi (10/3), Murvai (4), Tóth Ák. (2) Edző: Tóth Árpád.
Dombóvár: Tamás (4), Banai (24/12), SZILÁGYI (33/6), Szili (7), Pölöske (11) Cserék: Németh (0), Kőnig (0), Farkas (2), Fodor (5), Sarkadi (0) Edző: Szőke Balázs.
Az eredmény alakulása: 10.p.: 19-15, 17.p.: 40-22, 20.p.: 43-34, 25.: 52-47, 30.p.: 58-57, 38.p.: 78-70, 42.p.: 87-80
Személyi hibák: 25-26
Kipontozódott: Ambrus (40.p.) ill. Pölöske (36.), Szili (44.), Szilágyi (45.)
Büntetők: 38/21 (55%) – 26/21 (81%)
Az első percektől látható volt, hogy a csapattagokat feldobta, hogy hosszú-hosszú idő után ismét Zalaegerszegen léphettek parkettre. Pár perc „ismerkedés” után magukhoz ragadták a kezdeményezést a fekete mezesek és ellentmondást nem tűrő védekezésükkel fokozatosan növelték előnyüket a szép számú publikum előtt. A 17. percben – köszönhetően egy 13-2-es rohanásnak is - már 40-22-re vezetett a ZKK, tetszetős támadásaik a régi szép időket idézték. A félidőt sajnos pár perccel korábban beiktatta a hazai csapat, így a kék mezes vendégek alaposan fel tudtak zárkózni a 20. perc végére, 43-34-es állásnál került sor a térfélcserére.
A szünet után a nézőszám a 18 órakor kezdődő Körmend – ZTE KK A-csoportos örökrangadónak köszönhetően alaposan megcsappant, majd sajnos percről percre a ZKK ereje is fogyóban volt. A 25. perc körül már egyértelműen érződött az edzések és az erőnlét szinte teljes hiánya és, hogy csak a szívük viszi előre a hazai játékosokat.
A 3. negyed Szilágyi Tamásról szólt, szinte egymaga hozta vissza a mérkőzésbe övéit az ezen időszakban szerzett 19 pontjával. 58-57-nél kezdődött meg a negyedik negyed, amelyben a támadásban több lábon álló ZKK ismét 6-8 pontos előnyt alakított ki, ezúttal Ambrus sorozatban szerzett 10 pontjának köszönhetően (78-70). Ekkorra már végképp minden erőtartalékaikat és lelkesedésüket mozgósították a fekete mezesek, ráadásul tovább nehezítette a gárda dolgát, hogy 8 perc alatt a dombóváriak neve mellett mindösszesen csak egyetlen személyi hiba szerepelt, így ők érthetően az idő fogyásával és a 8 pontos hátrány tudatában már csak a játék tördelésével tudtak próbálkozni. Ez sajnos sikerült is nekik, a ZKK nem tudott a gyűrű közelébe sem jutni a minden-mindegy alapon történő védekezés ellenében, közben Szilágyi és Banai is betalált (78-76). 25 másodperccel a vége előtt dobhatott végre a negyedik negyedben a ZKK büntetőket, de ekkor sajnos mind a 4 kísérlet kimaradt, míg Szili a másik palánknál mindkét szabaddobását higgadtan értékesítette. 78-78-ra, azaz hosszabbításra mentette a 19-re lapot húzó Dombóvár a mérkőzést.
Némi pontcsend után Banai duplájával indult meg a ráadás, amire azonban három egymást követő akcióban 3 ZKK tripla volt a válasz Becze-Becze-Lovas leosztásban (érdekesség, hogy az eddigi szezonokban mindkét csapat a triplazáporairól is hírhedt volt, de ezen a találkozón mindkét fél számolatlanul lőtte el a triplakísérleteket kevéske sikerrel). 87-80-as állásnál körülbelül 2 perc maradt hátra az újabb végjátékból, így ekkor ismét kockáztatnia kellett a dombóváriaknak, de ekkor már a ZKK játékosok keze sem remegett meg és 10-ből 7 büntetőt értékesítettek, míg a vendégek távoli dobásai továbbra sem találtak utat a gyűrűbe, így harmadszorra a ZKK már nem engedte visszajönni a Dombóvár csapatát és 98-86-ra győzni tudott.
Már három mérkőzés után kijelenthető, hogy a jelenlegi körülmények között a ZKK egyetlen reális célja ebben a besűrűsödött és megerősödött NB2-es pontvadászatban csak a 2013/2014-es szezon végigjátszása lehet. Amíg nem talál szponzorokat, egyéb támogatókat ez a baráti társaság, hogy a heti 1 óra helyett legalább 2x1 vagy 1x2 órára tudjon termet bérelni, addig mérkőzésről mérkőzésre egyre nehezebb és fárasztóbb lesz az egész és minden esetleges győzelem a bravúr kategóriába fog tartozni!
Köszönjük szépen a szurkolóknak a bíztatást és a lelkesedést, amit mi ígérünk továbbra is az az, hogy soha nem adjuk fel! Hajrá ZKK!
| |